Na igen... Én mondtam, hogy nem fogok rendszeresen jönni, csak akkor, ha tényleg van valami mondanivalóm. De azt nem gondoltam, hogy ekkora bűntudatom lesz, amiért nem írok. Főleg, hogy elég előre kerültem a portállistában néhány nap alatt, egy olyan bloggal, amivel nem is foglalkozom igazán. Szóval ezt nagyon szépen köszönöm nektek!
Az igazság az, hogy semmi, semmi nem történik velem az égadta világon. Először is azért, mert állandóan itthon ülök, és az internet önmagában nem mozgat meg bennem különösebb érzelmi szálakat, amiről picsoghatnék. Mert ha valahová el akarok menni, az egy fél órás buszutat jelent - és valljuk be, egy félórás kávézásért egyszerűen lusta vagyok felmenni a városba, majd ott csücsülni két órán keresztül, mert azelőtt meg nincs is, amivel hazajöjjek. Arról mondjuk szerettem volna írni, hogy az egyik nap ott aludtam a legjobb barátnőmnél, aki egyben a lakótársam is, és hát megszoktuk, hogy állandóan együtt vagyunk, már hiányoztak a közös éjszakák (hehe, nem gondolunk rosszra). Tulajdonképpen semmi érdekes nem történt, nem csináltunk gyakorlatilag semmit, csak megnéztünk egy Adventure Time epizódot és a Skins Cassie-s részét. A Cookosat azóta se láttam... Na mindegy. Ami meglepett, az az volt, hogy mennyire közvetlenül él a szüleivel. Az anyukája bejött a szobába, leült, N. kiment valamiért, és az anyukája kijelentette, hogy:
- Hallottam, milyen rosszul jártál... 
(Ez az egyetemes sztori.) Én csak csodálkoztam csendesen, hogy N. elmesélte nekik, hogy mi történt. Úgy értem, nem mondtam neki, hogy ne mondja el másoknak, mert nem egy top secret, csak valahogy szégyelltem az egész helyzetet a szülei előtt, és nem gondoltam, hogy ilyenekről beszélgetnek. Én nem vagyok annyira jó kapcsolatban a szüleimmel, soha nem is voltam, csak együtt élünk és annyi. És éppen ezért meglepődök mindig (és persze irigykedek is egy kicsit), amikor valaki úgy kezeli az anyját, mint a legjobb barátnőjét.
Ekkor találkoztam utoljára a másik legjobb barátnőmmel is, és annyira, de annyira fog hiányozni megint... Ő Magyarországon jár egyetemre, és csak nagyobb ünnepeken jön haza, az elmúlt évben a találkozásaink száma talán három volt. És még nem realizáltam eddig, hogy mennyire hiányzik, mert nekem is első évem volt és lekötöttek az új ismeretségek, barátok, minden. De ő az egyetlen olyan barátom, aki egyszerűen mindig vidám, optimista, pozitív, és épp ezért mindig fel tud vidítani engem is, még ha egy szót se szól, akkor is. A kisugárzása, az a biztonságos "minden rendben van"-érzés, ami körülötte lebeg... Na, ilyen embert azóta se találtam, és nagyon hiányzik, hogy valaki egyensúlyban tartson ilyen téren, mert különben elbillenek és depressziózok.

Szeretek nagynénémnek segíteni, mert az első dolog mindig a következő:
- Egyszer kávézunk, utána dolgozunk. Gyere, gyújtsál rá!
Amikor kicsi voltam, sokszor gondoltam arra, hogy bár ő lenne az anyukám (persze, mindig megfelelő adagnyi bűntudat kíséretében). A tegnap lakásfelújítási előkészületek voltak, ami azt jelentette, hogy a házból először is kihordtuk a négyszáz virágot (de téyleg, volt öt talicskányi cserepes virág), és az egész annyira jól nézett ki, hogy nagyon bánom, aniért nem vittem fényképezőgépet. Sebaj, majd amikor visszafele pakolunk! És kivittük az összes csecsebecsét: tégelyek, dobozok, agyagszobrok, óvodások rajzai, kövek a világ minden tájáról (egy egész vödör kő!), vázák - én ennyi csecsebecsét egy helyen még nem láttam. És ami a legcsodálatosabb, hogy az összes egyedi, szép munka, nem giccs, nem porcelán... Nagynénémnek pedig minden egyes darabról volt egy kicsi története, csoda volt hallgatni. A könyvek pakolászását külön várom, kész orgazmus lesz a kb. hat falnyi könyvet végignézni.
Imádok pakolászni, na, azt hiszem, a jövőben sokat fogok majd költözködni és rendezkedni. :D

Tudtam, hogy az első öt napban már lesz egy olyan, ami mellett hiába verem a fejem az asztalba, nem fogok tudni rá értelmesen válaszolni.
Tulajdonképpen a legalapvetőbb cselekvésekkel is problémáim vannak, van, hogy rossz reggelem van, és felkelni sem tudok, aztán az egész napot elténfergem, még akkor is, ha sürgős takarítás/találka/valami volt betervezve arra a napra. Ha már a takarításnál tartunk... Mindig olyan nehezen fogok neki a legkisebb házimunkának is, hogy az valami hihetetlen. Porszívózni gyűlölök, port törülni folyton elfelejtek, a mosogatással nincs bajom, csak mindig addig halogatjuk, hogy aztán egy napig mosogatunk... Ablakot mosni viszont szeretek - meg ne kérdezzétek miért és hogyan. 
Hm, nehezen ismerem be, ha tévedtem. Reflex-szerűen találok valami kifogást, vagy gyorsan kijelentem, hogy "Jaj, én is úgy értettem... Nem azt mondtam?" Persze, mindenki tudja, hogy dehogyis értettem úgy, és én is tudom, hogy tudják; ők is tudják, hogy tudom, hogy tudják (oké, itt hagyom abba), de mégis... Mindenesetre igyekszem leszokni róla.
Nehezen engedem el az embereket. Ha valakit megszeretek, és valamiért megszakadni készül köztünk a kapcsolat, én foggal-körömmel kapaszkodom szerencsétlenbe, és nem hagyom, hogy kilépjen az életemből. Konkrét eset, hogy félelmemben, hogy az illető fiú eltűnik, a kezemet fogva kellett pisilnie... :D Ehhez nem óhajtok többet hozzáfűzni.
És rettentő szarul bánok a pénzzel. Nem tudom beosztani, nem tudok gyűjtögetni, félretenni - ha valamiért több pénzem van, percek alatt kifolyik a kezemből, legtöbbször hülyeségekre. Szörnyűséges vagyok ebből a szempontból.
Meg úgy általában nehezen csinálok bármit, ami valamilyen felelősségvállalást követel. Napokig győzködöm magam, hogy befizessem a tandíjat, vagy kivegyek egy csomagot a postáról, bármilyen hivatalos dologról is legyen szó. Bármi, amihez valamilyen szintű felelősségvállalás kapcsolódik, nálam nagy piros felkiáltójeles feladat. Brrr.

Remélem, erre Kate (goodmorning.gp) sosem fog rátalálni, mert a bőrt is leszedi rólam, hogy miért nem vagyok képes rá hallgatni, ha egyszer annyi okosságot mond, és ha már naponta látogatom a lapját... Na igen. Semmit sem csinálok rendeltetés-szerűen, mindig mindent elkapkodok és nem tartok be szinte semmilyen tanácsot sem.
A helyzet az, hogy én nem izmos akarok lenni, hanem vékony. Erről valószínűleg mindenkinek megvan a maga véleménye: egészségtelen vékonynak lenni, meg randa is - mondjátok ti. Az egészségtelen részével egyetértek, de ha semmit sem csinálok egészségesen, akkor pont nem a fogyást fogom... Kate ezerszer is elmondta, hogy nem szabad koplalni, mert nem tesz jót és nem is jár eredménnyel, de nekem csak és kizárólag ez az a dolog, ami működik. Csinálni is tudom, a lelkemnek is jót tesz, és eredménye is van. Egészen addig, amíg fel nem rugok mindent és el nem kezdek mértéktelenül zabálni hetekig... De ez ritkán fordul elő. Khm, khm.

Valójában nem is kellene ekkora ügyet csinálnom az egészből, mert mindösszesen 5-6-7 kilót szeretnék leadni, és azzal meg is leszek elégedve. Annyian mondják, hogy amit lekoplalsz, nagyon hamar visszajön, ha nem állsz át teljesen egy másik életmódra... Ez valószínűleg így is van, de nálam a sport egyszerűen nem fér bele a képletbe. Nem, nem és nem. Kész. Így aztán felállítottam magamnak néhány szabályt (ami láttán Kate a fejét fogja majd, úgyhogy jobb, ha el se olvassa! - igen, ez egy jelzés volt, Kate), amiket esetleg be tudok majd tartani hosszú távon is. (Ezt már csináltam korábban is, nálam működött, de senkit, ismétlem, senkit nem biztatok erre!)

1. Reggeli kávé: no tej, no cukor. Ezt nem lesz olyan nehéz betartani, mert évekig cukor nélkül ittam a kávémat, tejet meg nagyon-nagyon ritkán kérek bele. A napi több 3in1 kávékról kellene leszoknom inkább...
2. Normális reggeli. A reggeliket rendszerint kihagyom, pedig tudom, hogy a legfontosabb étkezés... De a családban senki sem reggelizik, így általában ha éhes vagyok délelőtt, összedobok egy szendvicset és megeszem a szobámban. Már csak arra kellene figyeljek, hogy mit dobok abba a szendvicsbe...
3. Sok víz, kevés üdítő. Amúgy sem vagyok egy nagy üdítő-ivó, sajnos nagy vízivó sem, pedig tudom, hogy fontos, nem csak fogyókúra szempontjából. De lusta vagyok állandóan lelépcsőzni, ha egy picit szomjas leszek. Vizet felhozni a szobámba meg teljesen fölösleges, 5 perc után már forr... Na, de megemberelem magam!
4. Lassan enni. Komoly hibám, hogy mindig magamba lapátolom az ebédet, mert unok az asztalnál ülni.
5. Odafigyelni a vacsira. Apukám mindig későn jön haza, ezért általában 9-10 körül vacsizunk. Igen, tudom... Ha már így van, és 6 után eszek, akkor jó lenne odafigyelnem arra, hogy ne egyek meg mindent, ami az utamba kerül a jó parasztos, falusi kajákból.
6. Számigálás. A kalóriaszámolás elég hasznos lenne, mert akkor legalább elképzelésem lenne arról, hogy mennyi a túl sok... Mindig becsúszik ez-az, ilyen nasi, olyan nasi, és sose tudom, hogy mennyi az elég.
7. Kevesebb cukor.
8. Kevesebb kenyér. Ez nekünk, erdélyieknek, elég komoly dolog, mert még a kenyérhez is kenyeret eszünk... De tényleg. Mindenhez. Itt az ideje, ha nem is eltörülni a kenyeret, de legalább komolyan lecsökkenteni a mennyiségét.
9. Nem nassolni, az ördög vigyen el (khm). Nem vagy éhes, csak unatkozol, ezt jegyezd meg!
10. Sétálj, lépcsőzz, miegymás. Itthon nem nagy dolog a lépcsőzés (van kemény 5 fok), Kolozsváron meg nincs más választás, fel kell menni a negyedikre! De ezennel megfogadom, hogy ha mondjuk két zsák szemét lesz, akkor mind a kettőt külön viszem le. Ennél komolyabb mozgásokra, neadjisten edzésre én nem vagyok sem képes, sem hajlandó.

Így a végén szeretném jelezni, hogy nem, nem kapott el engem is az egészséges életmódról cikkezés, amit nemrég szidtam egy posztomban - ezt a szemfülesek észre is vehették, lévén, hogy itt minden van, csak egészség nem... És azt is szeretném leszögezni, hogy ez az én saját bevált módszerem, önmagamnak raktam össze az egyes pontokat, és senkit nem buzdítok arra, hogy kövesse a példámat. Sőt! Ez egy blog, emberek, nem egy életmódmagazin, és különben is. Ó, és még valami: nem, nem vagyok a divatvilág áldozata, sem a társadalomé, nekem egyszerűen ez tetszik, ahogy tetszik a vörös szem vagy a cserepes ajak is, so yeah. Kövezzetek meg, amiért olyan szeretnék lenni, amilyet én szépnek tartok!

1. Nem vagyok egy Disney-fan, a régi Disney-rajzfilmeket úgy-ahogy szeretem, de alig láttam belőlük ötöt, azokat is azért, mert hát régiek. Az Alice Csodaországban a kedvencem, de általában nem kap el a nagy vágy, hogy én most Disney-rajzfilmeket nézzek.
2. Az első dal, ami többé-kevésbé tudatosan katarzisélményt váltott ki belőlem, az Rihannától a Pon Da Replay volt. Épp ment egy zeneadó Szlovákiában, a nyaralásunk alatt, és nem is annyira a szám, mint a körülmények hirtelen nagyon vidámmá tettek, sose fogom elfelejteni azt a három percet, amikor össze-vissza táncoltam az üres nyaralóban és nagyon boldognak éreztem magam.
3. Néha, amikor nagyon unatkozom, leülök számítógépes játékokkal játszani, de ezek általában kimerülnek a BigFish Games kategóriájánál. Valamikor sokat Simseztem, és egy kicsit próbálkoztam az Amnesiával és az Alice-játékokkal is, de amúgy az ilyen "komolyabb", nagyobb helyet és időt igénylő játékok sosem kötöttek le igazán, inkább a Hidden Objects-ek, amiket két délután alatt végig lehet vinni.
4. Kiskoromban, kb. 10 évesen egy piros kertésznadrág volt a kedvencem, mindig mindenhová azt hordtam. Már akkor határozott elképzeléseim voltak a saját öltözködésemet illetően, így a piros nadrág rendszeresen feltűrődött és mindenféle tarka harisnyákkal párosult. Mindig igyekeztem a lehető legtarkábban öltözni akkoriban.
5. Nem szeretem a tequilát. Nekem ne mondja meg senki, hogy valamit hogy kell inni. Ha mindenképp tequilázni kell, én lehúzom és kész, utána fél óráig szopogatom a citromot, a só meg felőlem azt csinál, amit akar. Nem, nem vagyok egy tequilás alkat.